EM Technology Hungary Kft.
Cégtörténet Mi is az EM? Felhasználási területek ESEMéNYEK Webáruház

Cégtörténet

 

EM Technology Hungary Kft.

 

         2004-ben kaptam egy üveg EM-BIO-t ajándékba egy ausztriai ismerősömtől, majd a japán kutatócsoport által írt és kiadott, Forradalom a Föld megmentéséért című könyv elolvasása mélyen elgondolkodtatott, ugyanis mindig is érdekelt a környezettudatos gondolkodás, testünk és környezetünk tisztántartása.

Azt gondoltam, ha ennek csak a fele igaz, akkor én ezzel szeretnék foglalkozni. Ezért kiutaztam Japánba, ahol egy EM Konferencián vehettem részt Okinawában. Meggyőződhettem a könyvben leírtak hitelességéről. Hazaérkezésem után, 2005 áprilisában megalapítottam az EM Technology Hungary Kft.-t, mely cég kizárólag az EM-BIO termékcsalád gyártásával, fejlesztésével és értékesítésével foglalkozik.

Mivel a mikrobiológia nem az én területem, igyekeztem a legjobb szakmai és tudományos embereket az ügy köré csoportosítani. Az EM-BIO teljes körű engedélyeztetését és kibontását Dr. Lánszki Imre ökológus végezte. Építettünk Budakalászra egy fermentáló üzemet, ahol termékeinket állítjuk elő a HACCP rendszer minősítésnek megfelelő körülmények között.

 

 Páncsity Ferenc

EM Technology Hungary Kft. - Effektív Mikororganizmusokkal a Föld jövőjéért
EM Technology Hungary Kft.
H-1039 Budapest, Mátyás király út 19.
Tel: +36 (1) 240-7090 E-mail: office@emtech.hu kapcsolat | oldaltérkép