|
Küldetésünknek érezzük az emberi társadalom és a természet között felborult egyensúly visszaállításának támogatását.
Célunk elősegíteni azon természetes folyamatokat, melyek valamennyi élő szervezet számára egy minőségibb, egészségesebb élet felé mutatnak.
Hisszük, hogy az EM technológia, az effektív mikroorganizmusok használata az ehhez vezető utat képviseli. Ezen meggyőződésünket, számos hazai és külföldi kísérlet és tapasztalat támasztja alá.
" ÉLETET AZ ÉLETBE "
A Föld a tágabb értelemben vett lakóhelyünk.
Mikroorganizmusok nélkül, a Föld egy élettelen tárgy lenne, mint amikor egy autóból kiemelik a motorját. Ott van, de nem lesz funkciója. Minden élőlénynek és minden fajta életet támogató folyamatnak a motorja a mikroorganizmusok. Erre mit tesz ember? Évtizedek óta csak pusztítja Őket. Vegyszerekkel a földjeinket, vizeinket, gyógyszerekkel az állatvilágot és saját szervezetünket. Az egész Föld, mint egy hatalmas biológiai élőlény, rossz, és egyre rosszabb állapotba kerül.
A növények, állatok erről mit sem tehetnek, csak mi emberek. Ezért ezt nekünk is kell helyreállítanunk. Hogyan?
Minden Isten által teremtett élőlénynek megvan az a képessége, hogy önmagát gyógyítsa, természetesen, ha hagyjuk. Amennyiben, ha megállítanánk a kemikáliák mértéktelen használatát, egy idő után beindulna az öngyógyulás folyamata. Idáig eljutni hihetetlen nagy munka, sokak számára elképzelhetetlen, letisztult emberi gondolkodással felfoghatatlan, hogy üzleti érdekek, fölé tudnak kerekedni annak, hogy bolygónk létét és jövőjét megoldjuk. Nagyon nagy változásoknak kell történnie az emberi elmékben ahhoz, hogy ne váljunk saját butaságaink áldozatává.
Ez a bizonyos tudományos és felhasználói körökben már bizonyított mikrobiológiai készítmény, az öngyógyításon felül képes arra, hogy földjeink, vizeink és a teljes élővilág számára segítse a regenerálódást. Teljesen egyszerű ez az egész. Amikor szárazság van a termőföldeken, akkor locsolással, azaz vízzel pótoljuk a vízhiányt. Amikor az erjedést, a felépítő folyamatokat és a biológiai egyensúlyt támogató mikrobákból van hiány, akkor azt a pozitív irányú folyamatokat támogatóval kell pótolniuk. Ez persze csak az alapelmélet.
A tudományoknak ebbe az irányba kell, hogy forduljanak, hogy az adott felhasználási területeken, a legjobb technológiákat fejlesszék ki. Az EM-BIO-ba megvan minden olyan faj, amely ehhez szükséges, hiszen minden eleme jelen van a természetben, csak az ott felborult egyensúlyt kell visszaállítani a megfelelő technológia alkalmazásával.
Az egész ügyet küldetésszerűen kezelem, egy vállalkozás keretein belül. Mindenkinek, aki itt dolgozik egy kiváltság a számára. Sokkal több, mint egy munkahely. Legfőbb feladatom, hogy ezt az ügyet megfelelő mederben tartom. Nem szabad hagyni, hogy az üzleti érdekek szétszedjék vagy elferdítsék a lényegét.
Fontos a profit termelése, hisz abból tudunk majd tovább építkezni, kutatni, fejleszteni, de semmilyen a célt szolgáló döntést nem befolyásolhatja az anyagi érdek. Nagyon fontos, hogy emellett a nehéz helyzetekben is ki kell tartani.
A terjesztést illetően, gyors terjedést támogató marketing elemet nem használnuk. A honlapon keresztül minden tájékoztatást megadunk, illetve a személyes és a kutató munkában kialakult kapcsolatokon keresztül lépegetünk előre. Előadást csak meghívásra tartunk. Ennek az egésznek van egy természetes folyamata, üteme, melyet kezelni és támogatni kell, de nyomulni nem szabad.
Bárkinek lehetősége van ahhoz, hogy csatlakozzon munkánkhoz, aki hasonlóképpen gondolkodik.
Ezen a területen nagy a jövés-menés, egyelőre még azoknak nagyobb a száma, akik a meggazdagodás lehetőségét vélik látni benne. Csak idő kérdése, hogy mikor morzsolódnak le. Akik az ügyet szolgálják, szintén csak idő kérdése, hogy anyagiakban is megoldásra találnak.
A konkurencia fogalmát nem ismerem el, ugyanis, ha valaki nagyon hasonló dologgal foglalkozik és ugyanez eszmét vallja, azokkal útjaink előbb-utóbb összefutnak és a társainkká válnak. Amennyiben ugyanezt csinálják, de kizárólag profit alapon, az pedig azért nem konkurencia, mert más a célja. Ha mégis valaki azt mondja, hogy van konkurencia - a témához egy utolsó gondolat - , hogy róluk rosszat nem gondolunk és mondunk, ellenük nem teszünk és legfőképpen tiszteletben tartjuk őket.
A további kutatások és technológiai fejlesztéseken kívül, a célunk, hogy az oktatás különböző szintjén beépítésre kerüljünk.
Céljaink eléréséhez óriási munkára és kitartásra van szükség, de hiszem, hogy egyszer elérődik,mert nincs más kiút. Hogy mikor, azt csak a Jóisten tudja, de hogy ez a legjobb időben fog történni, abban biztos vagyok.
Páncsity Ferenc
EM Technology Hungary
|