Fejléc szöveg

Mikrobiológiával
Földünk és állataink
egészségéért és
tisztaságáért

Vetés Augusztusban

A házi kiskertekben az augusztus elsősorban az örömteli betakarításról szól, ilyenkor már javában learattuk korábbi munkánk gyümölcseit, munkáink java részét a befőzés és egyéb módokon történő betárolás teszi ki.

Vannak azonban olyan növények, melyeket ilyenkor is bátran vethetünk, kihasználva a betakarított korai zöldségek után felszabaduló szabad helyeket, ágyásokat, melyeket vétek üresen hagyni.

Tartalom:

Augusztusban újra vethető a borsó, a kínai kel, a bab, a kapor, a metélőhagyma (snidling), a vöröskáposzta, a kelbimbó és a gumós kömény.

Hagyományosan ebben az időszakban vetették a valamilyen ok miatt manapság elfeledett leveles, vagy fodros kelt, amely Nyugat-Európa szerte késő ősszel szinte nemzeti eledelnek számít és nálunk is sikeresen termeszthető – fagytűrő és igen értékes anyagokat tartalmazó zöldségféle.

Augusztus végétől szeptember közepéig ismét vethető a hónapos retek vagy a fekete retek.

Augusztusban még ültethetünk a kertünkbe brokkoli féléket, mángoldot, ha ezt tavasszal nem tettük meg.

Augusztus közepétől a hónap végéig fólia alá ismét vethetünk fejes salátát, amely akár az ültetési idő után 6 héttel már szedhetővé válik. Sokféle egyéb saláta vetésének is ilyenkor van itt az ideje, a mezei és a tépő salátáról így még az őszi fagyok beállta előtt szedhetünk friss leveleket. Ugyanakkor fejes salátából választhatjuk az áttelelő fajtákat, így azok már kora tavasszal megfelelő vitaminforrást jelenthetnek.

Szintén választhatjuk áttelelő zöldségfélék közül az áttelelő spenótot, sóskát melyeket szeptember végéig van időnk elvetni. Még idén is élvezhetjük a friss spenót ízét, ha augusztus végéig korai fajtát vetünk el. Ezt érdemes káposzta mellé vetni, mert az távol tartja tőle a földibolhákat.

Augusztus végéig vethető még a rukkola.

Az áttelelő étkezési vöröshagymát augusztus második felében vethetjük el.

A megfelelő gondossággal előkészített ágyásokba ilyenkor vethetjük a cékla és a póréhagyma magjait. Ezek a zöldségek a nálunk szokásos őszi időjárásnak köszönhetően még a fagyok előtt kifejlődnek. Az így megtermelt céklát kiválóan lehet télen tárolni.

Vethetünk még fűszernövényeket cserepekbe, így egyszerűsítve a növények védett helyre áthelyezését, ha hirtelen hidegre fordulna az idő. Ilyen fűszernövények a majoranna, bazsalikom, metélőfokhagyma, koriánder, borágó és a kapor.

Érdemes még egy adag petrezselymet is elültetni. Bár nagyon lassan növekszik, de egy augusztusi vetéssel és hosszan elhúzódó nyár végi időjárással (amivel egyre gyakrabban találkozunk) van esélyünk a komolyabb fagyok előtt friss leveleket szüretelni.

A nyár végi ültetésnél is nagyon fontos a gondos talajkezelés és a megfelelő magágy készítés. Ebben nyújt nagy segítséget, ha a talaj mikróba közösségét is helyreállítjuk, pótoljuk. Ehhez a felásott ágyásokat emBIO : víz oldattal alaposan locsoljuk be (10 liter vízhez 2 dl emBIO-t adagolva és ezt a mennyiséget kb. 10 m2 területre kilocsolva). Az így kijutatott emBIO-t ezt követően dolgozzuk be a talajba, akár egy begereblyézés is megfelelő. Pár nap pihentetés és folyamatos belocsolás után (a területet ne hagyjuk kiszáradni, hogy a jótékony hatású baktériumok el tudjanak szaporodni) megkezdhetjük az ültetést, helyrevetést.

Az így létrehozott új ágyásainkat továbbra is kezeljük emBIO-s oldattal 1,5 – 2 hetente (1 dl emBIO-t 10 liter vízben feloldva), amivel a kikelő növényeket közvetlenül is öntözhetjük.

Bár a nyári melegekben nehezebben mehet a munka, tartsa bennünk a lelket, hogy annak gyümölcse nem fog elmaradni!