Fejléc szöveg

Mikrobiológiával
Földünk és állataink
egészségéért és
tisztaságáért

Referencia

feher kozeli 388Kertészeti felhasználás

Vácrátót - Krizantém kertészet

2017. október

A krizantém másnéven margitvirág (Chrysanthemum) a Leucanthemum nemzetséggel rokon, az őszirózsafélék (Asteraceae, avagy Compositae) családjába tartozó, több mint 40 fajt számláló, többnyire Kelet-Ázsiából származó növénynemzetség. Neve görög eredetű, aranyvirágot jelent.

A krizantémok az ősz utolsó virágai, de számos, korábban (akár májusban is) nyíló változatuk is ismert.

Kedves régi Partnerünk, a Héder Kft. tulajdonosa, Hédervári Marika krizantém-kertészete 3 éve használja termékünket, az emBIO-t gyönyörű virágaihoz, valamint a virágok locsolásához az öntözővíztározó és az öntözőrendszer vízkezelésére. Tapasztalata szerint a kiskerti felhasználásban, veteményesben is jó eredményeket ért el vele, a paradicsom bronzfoltossága megszűnt, erwinia ellen is megoldást jelent. Az öntözőtó algásodása csökkent, valamint az öntözőrendszeren is megszüntette a dugulást, eltömődést. A virágok és a veteményes növényei ellenállóbbak az emBIO-s kezelésnek köszönhetőek. Amennyiben elhagyja az emBIO adagolását a problémák újra jelentkeznek, ezért most már rendszeresen használja termékünket. Szívesen ajánlja kiskerti és növénykertészeti felhasználásra.

Adagolása: 1 m3 vízhez 1 liter emBIO

sarga feher hedervarine marika

esoviztarozo vizkezeles2

 

 

 

 

 

 

 


zentai ákos öcsöd referenciakép1

 Kiskerti felhasználás - Zentai Ákos, Öcsöd (2015)

„A házi kertünk Öcsödön található, a talaj erősen kötött, agyagos csernozjom talaj. Tápanyag visszapótlás egyedül háztartási komposzt kijuttatásából állt, melyet tavasszal a felásott földre szórtam szét, majd belegereblyéztem. Április elején vetettem a magokat. A magvetést emBIO 5%-os oldatával öntöztem be, tekintettel arra, hogy nem nagy területről beszélünk. A gyomláláson és a szükség szerinti öntözésen kívül más munka nem történt a vegetációs időszakban. A céklákat november végén szedtem fel. A négy legnagyobb szerepel a fényképen. A mögöttük látható M30-as láda érzékelteti a méretüket. A legnagyobb 2,7 kg-ra nőtt meg.”

 


 Emtech embio emocio LOGO FINAL Oldal 1 388Kiskerti felhasználás - Ocskay János (2015)

„Az idei évben fiam révén jutottam hozzá az EM termékek közül az emBIOhoz és az emBIO Herbshez. Tavasztól egészen palánta kortól locsoltam kétheti szinten egy alkalommal emBIO-s vízzel a kertben lévő növényeimet. 100 literes tartályba 1 liter emBIOt öntöttem és ezt egy alkalommal ki is locsoltam. Ezenkívül permetléhez is hozzáadagoltam. Csalánlevet készítettem és ehhez adtam hozzá az emBIOt. A 15 literes permetezőbe 2 dl-t öntöttem. Ezt is heti, olykor kétheti szinten egy alkalommal kifújtam. A múlt évben paradicsomvész miatt a paradicsomtermésemnek a 2/3-a tönkrement. Idén szerencsére paradicsomaim és paprikáim is nagyon szépek lettek és bőséges termést, hoztak. Ezenkívül, ami nagyon jó tapasztalat és szeretném kiemelni, hogy a sütőtökeimet erős jégeső sújtotta. Levelein komoly sérülések keletkeztek. Ennek ellenére a növények kiheverték és gyönyörű termést hoztak. Volt olyan tök, amely a 21 kg-ot is elérte! Véleményem szerint ezt a regenerálódást az emBIO nagyban elősegítette. A paradicsomok közül volt, amely a fél kg ot is meghaladta! Növényeken kívül az állataimnak is adtam az emBIO Herbset, illetve permetezem az ólukat. A baromfiknál idén lábbolhásodás jelentkezett. Első héten napi szinten permeteztem emBIOval és egy hét alatt már javulás mutatkozott. Ezenkívül, ahogy a leírásban is szerepel, tényleg csökkent az állatok okozta szagok intenzitása. Tapasztalatom alapján eddig teljes mértékben elégedett vagyok az emBIO készítményekkel. Amit fiam említett az eddig igazolást nyert. A következőkben is használni fogom az emBIO készítményeket és bátran ajánlom mindenki figyelmébe!” 


Emtech embio emocio LOGO FINAL Oldal 1 388 Gyepkezelés emBIOval - Kovács Gyula

Gyepkezelés 1:500 emBIO-val, egy kezeléssel szüntetett meg csúnya gombás foltokat.”


Kaktuszok gombás betegségére emBIO - Szuhodovszki András

„Gombás kaktuszokat kezeltem ki emBIO-val, és erős, egészséges fejlődés volt tapasztalható a szőlőnél és virágoknál is.”


Kiskerti felhasználás - Lendvai Lívia, Balatonfüred (2014)

"Háztartásunkban nagyon bevált a szárított Bokashival és emBIO-val készített folyadék. A komposztáló edényt most már mindannyian használjuk: szüleimnek, bátyámnak és nekem is van. Ebbe gyűjtjük a növényi hulladékot, és a bokashival történő megszórása után képződhet is a folyadék. Ezzel locsolom én is a szobanövényeimet, és hát mit mondhatnék: nagyon szeretik. Látványos növekedést produkálnak, és igen egészséges szép leveleket hoznak.  Emellett nemcsak a szobanövények részesülnek emBIO-s kezelésben, hanem van egy kis szőlő ültetvényünk, gyümölcsfákkal. Ott permetezés formájában kapják. Ekkor az emBIO-val és a komposztálóban készülttel együtt történik a növények erősítése. Némely tőke igen szép fürtökkel hálálja meg a gondoskodást. És a gyümölcsfák is sokkal életerősebbek. Idén nagyon szép nagy és finom őszibarackjaink voltak. Továbbá a szőlőben van egy nagyobb méretű hagyományos komposztálónk. Az ebbe kerülő növényi anyagra is szórunk Bokashit. Így a kellemetlen bomlási szag is eltűnik, és a képződő trágyában pedig hemzsegnek a giliszták. Jól érzik magukat... Aztán ez az elkorhadt anyag visszakerül a szőlőbe. Még egy dolog ezzel kapcsolatban: előfordult olyan, hogy hosszabb időn keresztül nem tartózkodtam otthon, ekkor feljött a csatornaszag, és kellemesnek nem nevezhető szag terjengett a lakásomban. Amikor megismertem az emBIO-t, akkor már nem kellett ettől tartanom, mert ilyen esetben öntöttem a lefolyókba, és biztos lehettem benne, hogy nem fog csatornaszag fogadni. Nos, így is lett. A magam részéről én teljes mértékben meg vagyok elégedve a termékekkel, s nyugodt szívvel ajánlom."


 

"Tavaly tavasszal vásároltam először EM-BIO-t. Mivel a kertemet is tavaly tavasszal kezdtem el művelni ezért nem sok tapasztalatom van abban, hogy milyen lenne EM-BIO nélkül.
Minden ágyásomat beoltottam EM-BIO-val mielőtt vetettem. Ezen kívül alkalmanként le is permeteztem a növényeket. Édesapámnak is van kertje és egy alkalommal az ő sárgarépáját kóstoltam meg, aki szintén nem használ vegyszereket. Mégis azt kellet tapasztalnom, hogy az én sárgarépám zamatosabb volt. A kertemben minden évben lisztharmatos volt az almafa a szomszédok elmondása szerint. Tavaly ősszel viszont a rendszeres EM-BIO-s permetezésnek köszönhetően meg tudtam állítani a betegség terjedését. Körülbelül 8-10 alkalommal permeteztem le EM-Bios oldattal a fát. Természetesen a zöldségeim nagyon zamatosak és nem összehasonlítható a boltokban kapható termékekkel."

Karászi Sándor, 2014.

"Az EM-BIO-val közel egy éve találkoztam először. Mivel nekem nagyon bevált ezért rendszeresen használom és ajánlom növénytermesztéssel és kertészkedéssel foglalkozó kollégáimnak. 2014. május elején egy kedves ismerősömnél jártam és említette, hogy kertjébe szeretne valami újítást vinni. Mivel kertészkedés területén otthon vagyok ezért felajánlottam neki, hogy készítek neki egy sziklakertet. Az alapanyag adott volt, mivel a kert hátsó részében egy részig összedőlt sziklakerítés elemei feküdtek. A kert meredek füves részén a talajelőkészítést úgy végeztem, hogy a füves területet beforgattam és 1:10 arányba EM-BIO és víz keverékével beöntöztem. 2 héttel később folytattam a munkálatokat és a fű addigra már elkezdett erjedve lebomlani. Ezt követően a sziklakert kialakítása következett majd a növények beültetése. Az ültetéskor a belocsoláshoz szintén EM-BIO víz keveréket öntöttem, mivel a gyökeresedést és a tápanyagok könnyebb felvételét elősegíti!

2 héttel később visszatértem és megnéztem az eredményt. Az összes növény meggyökeresedett és életerősen növekedett. Eddigi tapasztalataim alapján bátran kijelentem hogy az EM-BIO nagyban hozzájárul hogy a növények szebben erősebben és egészségesebben fejlődjenek. Bátran ajánlom mindenkinek akár először csupán kipróbálásra is!"

Kiss Dávid, 2014.

 

"Az EM-BIO-val közel fél éve találkoztam először. Mivel nekem nagyon bevált, ezért rendszeresen használom és ajánlom növénytermesztéssel és kertészkedéssel foglalkozó kollégáimnak, ismerőseimnek.
2014. május elején egy kedves ismerősömnél jártam és említette, hogy kertjébe szeretne valami újítást vinni. Mivel kertészkedéssel is foglalkozom hobbi szinten, ezért felajánlottam neki, hogy készítek neki egy sziklakertet. Az alapanyag adott volt, mivel a kert hátsó részében egy részig összedőlt sziklakerítés elemei feküdtek. A kert meredek füves részén a talajelőkészítést végeztem.
A füves területet beforgattam és 1:10 arányban EM-BIO és víz keverékével beöntöztem. 2 héttel később folytattam a munkálatokat és a fű addigra már elkezdett erjedve lebomlani. Ezt követően a sziklakert kialakítása következett, majd a növények beültetése. Az ültetéskor tőzeg és szarvasmarha trágya keveréket használtam. A belocsoláshoz szintén EM-BIO és víz 1:100 arányú keveréket öntöttem, mivel a gyökeresedésben és a tápanyagok felvételében segíti a növényt!

Pár napja visszatértem és megnéztem az eredményt. Az összes növény meggyökeresedett és életerős növekedésnek indult. Az ismerősöm is elégedett és boldog volt, hogy szépet vittünk az otthonába. Eddigi tapasztalataim alapján bátran kijelentem, hogy az EM-BIO nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a növények szebben erőteljesebben és egészségesebben fejlődjenek. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné vegyszermentesen ápolni, erőssé és széppé tenni növényeit!"

Előtte:                                                                                                                                                                                                       Utána: 

sziklakert2     sziklakert1

Kiss Roland, Pécs

 

NÖVÉNYTERMESZTÉS

"Az EM BIO-t hervadásos betegégek (Fusarium sp., Clavibacter, Phytium sp.) kezelésére használtuk közetgyapoton termeszett paradicsom állományban.

Alkalmazás módja:      -tőbeöntözés 1 %-os oldattal

                                   -permetezés  0,5 %-os oldattal

Ismétlések száma: 3-5 alkalommal

Tapasztalatok: A beöntözések hatása a kőzetgyapotban (különösen a 2 évig felhasználtnál), a rossz mikroflóra áthangolását segítette. Megindult az új gyökérképződés. Beszáradtak  a micéliumok, a fertőző képletek. Fontos, hogy időben észleljük a betegséget, mert csak így tudjuk áthangolni a növényt a gyógyulás irányába. Permetezéssel segítjük a növény szárán és levelén kialakult szaporító képletek beszáradását.

Paradicsom lisztharmat ellen: Bő  léfelhasználással

         1 ism   -permetezés    0,5 %-os oldattal

         2 ism   -permetezés    0,8 %

3 ism   -permetezés    0,8 %

Tapasztalatok: Az ekto micéliumok fokozatosan beszáradtak. A fertőzés nem terjedt tovább. Fontos a fertőzések monitoringozása. Ügyelni kell a klímaszabályzásra, a relatív páratartalom tartására.               

Tapasztalatok:

-tisztítja a tápoldatozó rendszert, nincs a csövekben szerves eredetű lerakódás

-          kedvezőtlen kórokozók terjedésének megakadályozása (baktérium, vírus, gomba)

-          egészséges, ép, erős gyökér alakul ki, ami sokszor már gondot is okoz, mert felnőnek a gyökerek a tápoldatozó tüskékbe. Az EM BIO használata óta nem kell gyakran tisztítani a rendszert. 

Üvegház, fólia: paprika lisztharmat visszaszorításában is eredményes volt.”

ÁRPÁD-AGRÁR ZRT, Szentes

 

"Az idei évben tavasszal pontosan március elején juttattuk ki az EM-BIO-t 80 ha-ra. Ebből 50 ha tavaszi vetésű búza, 30 ha-ra pedig kukorica lett vetve.
A búza betakarítást követően 4.2 t/ha átlaghozamot realizáltunk, míg a mellette lévő 50 h-os táblában 4 t/ha tavaszi búzát takarítottunk be. Ez a hozam az előző évekhez képest közel 3 mázsa többletet jelent. Az idei csapadékos időjárás sok betegséget hozott magával. Kalászosok esetén a rozsdásodás, különböző gombás megbetegedések ellen elég aktív növényvédelmet kellett alkalmazni. Mi egyszeri védekezést eszközöltünk csupán. Ennek ellenére nem jelentkezett se fuzárium se semmi más jellegű megbetegedés.  

vargajózsef búzakuki
A kukoricáról annyit tudok mondani, hogy 9-10 t/ha-ra számolunk. Ez termésátlagot tekintve igen szép eredmény, viszont sajnos előreláthatólag az országosan várható többlettermény miatt, az előző évekhez képest jóval kevesebbért tudjuk majd értékesíteni, aminek következtében jövőre kisebb keretekkel indulhatunk. Összességében az EM-BIO-t kijuttatott területeken az adott kultúrnövények erősebbek, betegségekre kevésbé fogékonyak! A termésátlag eredményeit tekintve is pozitív eredményekkel tudok beszámolni a búza és a kukoricatekintetében is. A jövőben is szándékunkban áll alkalmazni az EM-BIO-t. Ha előbb nem tavaszi földmunkálatok előtt mindenképp!"

Varga József, Törökszentmiklós

 

"A fűszerpaprika termesztésben jelentős eredményeket értünk el az EM-BIO használatával. Az idei évben kezdtük el használni az EM-BIO-t sajnos már nem volt lehetőség talajoltásra csak állománykezelésre. Az állománykezelést kb. júniustól kezdtük, a fűszerpaprika ekkor éri el a megfelelő lombtömeget a kezelés elvégzéséhez.

Az állománykezelés hatására sokkal erőteljesebbek, zöldebbek lettek a növények. Jelentős méretbeli különbségek figyelhetők meg a kezelt és kezeletlen, kontroll állomány között. A különbség mind a vegetatív, mind a generatív részeken megfigyelhető. A növények 20 cm-rel nagyobbak lettek. A nagyobb méretű növények több termést tudnak kinevelni.

A paprika egyik legnehezebben kezelhető kártevője a tripsz ellen is hatásosnak bizonyult az EM-BIO. A kezelt állományban a tripszek mennyisége csökkent. A legnagyobb problémát a termésen, a szívogatásuk hatására megjelenő parásodásó foltok jelentik. A kezelt állományban minimális kártételt figyeltünk meg, míg a kezeletlen állományban jelentős terméskiesést okoztak."

Vasas Róbert

„Szabadföldi paradicsomban EM-BIO permetezés, hatékony védelem a Phytophtora ellen.”

Jáger Ferenc (Summit-Agro)

 

„Szabadföldi fűszerpaprika, pritaminpaprika EM-BIO-val történő kezelésének hatására kedvezőbb fejlődés, kiváló talajszerkezet, baktériumos betegségek elkerülése, fagyott levelek száradása baktériumos rothadás nélkül, Botrytis előfordulás hiánya, liszteskék elleni hatékonyabb védekezés.”

Ördög Dezső,Zákányszék

 

„Szabadföldi paradicsom 40 ha Phytphtora fertőzött paradicsom sikeres szinten tartása szedésig EM-BIO permetezéssel.”

Orosfarm Kft.,Orosháza

 

„A szezon tapasztalatai alapján az EM-BIO-val kezelt biogyümölcsös (szőlőt is beleértve) baktériumos és gombás betegségektől mentes maradt, csak rovarok ellen kellett védekezni, de azt is kevesebbet.”

Bognár Ferenc,Alsóörs

 

Lisztharmat kezelése EM-BIO-val:Az EM-BIO aktivált mikrobiológiai készítményt elsősorban megelőzésre használjuk. Olyan kedvező mikrobiológiai védettség alakul ki, ahol nem tudnak a kórokozók, kártevők megtelepedni, szaporodni. A dominancia elve érvényesül. A már kialakult betegségek kezelésére is alkalmas, azonban ilyenkor nagyobb gyakorisággal kell kijuttatnunk a készítményt. Ha van rá lehetőségünk, akkor akár naponta is javasolt a kijuttatása permetezővel.

A mintakertben a nagy légköri aszály miatt a magnólián, tökféléken (uborka, cukkini) megjelent a lisztharmat. A levélfelületen megjelenő micélium előtt már megfertőződött a növény, a szabad szemmel látható tünetek megjelenésekor gyakran már nagymértékben elterjedt a kórokozó.

Növényvédő szerek használata esetén ilyenkor a legtöbb esetben már csak szisztemikus, vagyis felszívódó szerekkel kezelhetjük az adott problémát. Azonban ebben az esetben a várakozási idő leteltéig nem szüretelhető a termés.

Kezelés előtt:                                                                                                              Kezelést követő 3. héten megjelentek az egészséges levelek:     

ref.lisztharmat előtte       ref.lisztharmat utána

Ezzel szemben az EM-BIO-val történő permetezés esetén a termés ugyanúgy betakarítható, nincs semmilyen várakozási idő.

A lisztharmattal fertőzött növényeket egy héten két alkalommal 10 liter víz, 3 dl EM-BIO keverékével permeteztük. Egy hét elteltével megállt a kórokozó terjedése, a második héten az új hajtások és levelek teljesen egészségesek voltak. A harmadik héten a levélfelületen lévő micéliumok mennyisége csökkent. Növényvédő szeres kezelés esetén a kórokozó terjedése megáll, elpusztul, de a levélen továbbra is jelen van a micélium. A levéllemez felületén jelenlévő gombafonalak miatt csökken a fotoszintézis mértéke.

Összességében elmondható, hogy a lisztharmat ellen nem csak megelőzésre, de a már kialakult tünetek kezelésére is használható.

Reményi Mihály, Budapest 

 

"Szabadföldi pritaminpaprika termesztéssel foglalkozunk 0,5 ha-on. Fóliatakarásos, csepegtető öntözéses termesztés technológiával. Konvencionális növényvédelmet folytatunk.

A növényállomány kezelése:

- talajoltás

- állománykezelés

Szemrevételezéssel is érzékelhető az EM-BIO pozitív hatása. A növényállomány állapotában, a termés mennyiségében és minőségében is.

A pritaminpaprika érzékenyen reagál a kijuttatott nitrogén mennyiségére. Túlzott nitrogén kijuttatás hatására a szövetek meglazulnak. Az EM-BIO hatására erősebbek lettek a szövetek, jobban hasznosultak a kijuttatott tápanyagok.

A paprika érzékeny a kálcium hiányra is, elsősorban a termésen jelentkező barna foltok figyelhetők meg. Így értékesíthetetlen a termés, ezért nagyon nagy problémát jelent a termelők számára. Nagy gondot fordítunk a megelőzésére, ugyanis a tünetek megjelenésekor már nagy terméskiesésre számíthatunk. Az EM-BIO használatával megelőzhetjük a tápanyaghiány kialakulását, sokkal kedvezőbb a tápanyagok hasznosulása, felvétele.

Az EM-BIO-val történő állománykezelés mellett hagyományos növényvédelmet alkalmazunk. A pritaminpaprika termésének magas cukortartalma miatt egyes fajták hajlamosak a magház penészesedésre, az EM-BIO használatával megelőzhetjük a kialakulását."

"Szabadföldi pritaminpaprika termesztéssel foglalkozunk 0,5 ha-on. Fóliatakarásos, csepegtető öntözéses termesztés technológiával. Konvencionális növényvédelmet folytatunk.A növényállomány kezelése: az talajoltás- állománykezelésSzemrevételezéssel is érzékelhető az EM-BIO pozitív hatása. A növényállomány állapotában, a termés mennyiségében és minőségében is.A pritaminpaprika érzékenyen reagál a kijuttatott nitrogén mennyiségére. Túlzott nitrogén kijuttatás hatására a szövetek meglazulnak. Az EM-BIO hatására erősebbek lettek a szövetek, jobban hasznosultak a kijuttatott tápanyagok.A paprika érzékeny a kálcium hiányra is, elsősorban a termésen jelentkező barna foltok figyelhetők meg. Így értékesíthetetlen a termés, ezért nagyon nagy problémát jelent a termelők számára. Nagy gondot fordítunk a megelőzésére, ugyanis a tünetek megjelenésekor már nagy terméskiesésre számíthatunk. Az EM-BIO használatával megelőzhetjük a tápanyaghiány kialakulását, sokkal kedvezőbb a tápanyagok hasznosulása, felvétele.az EM-BIO-val történő állománykezelés mellett hagyományos növényvédelmet alkalmazunk. A pritaminpaprika termésének magas cukortartalma miatt egyes fajták hajlamosak a magház penészesedésre, az EM-BIO használatával megelőzhetjük a kialakulását."

Kocsis László

 Az EM-BIO aktivált mikrobiológiai készítmény használata a szőlőtermesztésben a szürkerothadás elleni védelemben: "A kísérletet egy 5 ha-os területen végeztük el. A szőlőtermesztésben igen nagy problémát jelent a szürkerothadás, amely megjelenése gyakran az érés előtti időszakban, illetve akár az éréssel egy időben is megjelenhet. Megjelenése után robbanásszerű terjedésre számíthatunk, így akár a teljes termésmennyiség is kárba veszhet.

Sajnos ebben az időszakban a védekezést az is nehezíti, hogy nincsenek olyan növényvédelmi készítmények, amelyek kijuttatása után nem kellene élelmezés-egészségügyi várakozási időket betartani. Azonban ezen idők betartásával túlérhet a szőlő, vagy teljesen kitolódhat ez az időszak, ami megint csak komoly veszteséget jelenthet.

EM-BIO állománykezeléssel megakadályozható volt a szürkepenész kialakulása, illetve kezdeti megjelenése után is megállítható rendszeres használatával. Én megelőzésre használtam egy 2200 tartályba 100 liter EM-BIO-t kevertem és ezt permeteztem ki a területre. Arra kell figyelni, hogy minél nagyobb lefedettséggel juttassák ki a permetlevet. Én a levélfelületen való jobb megtapadás miatt használok tapadásfokozót, így még nagyobb hatékonysággal tudom alkalmazni. Hektáronként 40 liter EM-BIO-t juttatok ki.  Nagyon jó tapasztalataim vannak a termékkel kapcsolatban, amíg nem használtam az EM-BIO-t nagy problémát jelentett a szürkepenész."

K. László

DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉS

"A készítményt 2014.12.17-én alkalmaztuk először a kertészetünkben. Kettő hónap elteltével az alábbi következtetéseket tudtuk levonni:

A Begonia partita esetében a vegetációs növekmény a kontrollhoz képest jól látható, annak ellenére is, hogy a kontroll növény kisebb cserépben volt. A zöldnövények tekintetében azt tudjuk mondani, hogy viszonylag alacsony hőmérséklet mellett a növények egészségügyi állapota sokat javult. A Primula polyantha esete a LEGSZEMBETŰNŐBB SZÁMUNKRA, mivel a sűrű állományban is sokkal kevesebb gombás és bakteriális fertőzés volt tapasztalható . Ennél a kultúránál a tesztelt egyedszám 2500 db volt, a kontroll pedig 7500 db.

A kísérletet folytatjuk majd egynyári és zöldségpalántával, valamint faiskolai anyaggal is."

Németh Csaba,  Szombathely, 2015.

                                                                                                      

ÁLLATTENYÉSZTÉS

„Közel 800 főt számláló faluban, Lovasberényben élek. A ház környékén saját és gyermekeim részére tartok setést, tyúkot, libát, kacsát. Takarmányukhoz több, mint egy éve adagolom az EM-BIO HERBS-t. Főleg a malacoknak adom, hogy jobban nőjenek, gyarapodjanak. Megfigyeltem, hogy sokkal egészségesebbek és jobb a súlygyarapodásuk! A tyúkjaimnak is adom, de nekik az ivóvizükbe szoktam önteni alkalmanként fél-fél dl HERBS-et. Napi szinten 2-3 tojással többet tojnak, mióta adom nekik. Hallottam, hogy ólkezelésre is alkalmazható az EM-BIO. Eddig még nem próbáltam ki, de tervezem, hogy nyári időszakban sertéseimnél kipróbálom!      
A haszonállatokon kívül rengeteg fajta zöldségem és gyümölcsöm van. Itt alkalmazom főként az EM-BIO-t. Heti szinten egyszer locsolok vele legalább egy lakalommal. Sajnos képeket nem készítettem, de higgyék el, hogy pl. a karalábé és a paradicsomjaim hihetetlen szépek és egészségesek! A lilahagymáim múlt évben hatalmas nagyra nőttek! Permetezésre éppúgy használom az EM-BIO-t, mint öntözésre. Motoros permetezővel hetente egyszer 1-2 óra alatt lefújom a zöldségest és a gyümölcsfákat is. Nem szeretném elkiabálni, de múlt évben igazán ízletes és egészséges gyümölcseim voltak. Olyan szilváim lettek, hogy a környékbeliek irigyelték is rendesen, és egész évben csupán egyszer volt, hogy egyik fámon levéltetű jelentkezett, de azt is sikeresen kikezeltem vele. Remélem, hogy az idei évben is hasonlóan jó eredményeket tudok majd elérni és ehhez nagyban hozzájárul az EM-BIO. Bátran ajánlom mindenkinek! Nekem nagyon bevált!”

Rót Ferencné,  Lovasberény, 2014.

 

„A birkák környékén a legyek ritkultak.”

Endrődi Sándor,Gödöllő

 

„Kevesebb légy az istálló falán, alomban, kifutón és csatornában történt EM-BIO-oldatos kezeléstől.”

Jankó Béla,Orosháza, Mezőgazdasági Szakközépiskola


„Törzslúdtartás: az istálló ammónia és légymentessé vált az EM-BIO használatával.”

Kis Csaba

 

"Brojler csirke: 50 %-kal kevesebb mérhető ammónia, hízlalás végén is szinte ammóniamentes nagyüzemi istálló az EM-BIO használatával.”

Hajdú Péter,Győrszentiván

 

„A családi gazdaságunkban próbáltuk ki az EM-BIO Herbs nevű készítményt. A növénytermesztésben már régebb óta használtuk, szántóföldi kultúrákban nagyon jó eredménnyel. Idén tavasszal kezdtük el használni az állattenyésztésben is: szarvasmarha és baromfitartásban. Növendék szarvasmarhákat tartunk, melyeknél fontos a minél nagyobb súly elérése. A magas nitrogéntartalmú lucerna az állatok felfúvódását okozza. Ezért csak bizonyos mennyiség etethető meg az állatokkal. Ennek kiküszöbölésére is nagyon jó a Herbs a benne lévő gyógynövények miatt. Mindig problémát okozott a meleg időkben, hogy a jászlat sütötte a nap és a benne lévő szálas takarmány megsavanyodott, amit nem szívesen fogyasztanak el az állatok, de megbetegedést is okozhat. Ennek kiküszöbölésére adagoljuk takarmányozás előtt a szálas takarmányhoz az EM-BIO Herbs-et. Illetve az EM-BIO-t ólkezelésre használjuk, jelentősen csökkent a legyek mennyisége, amióta rendszeresen kipermetezzük, illetve a szaghatásokat is mérsékelte. A baromfik esetén a toll minőségében és a tojások mennyiségében, méretében volt szemmel látható változás. Az itatóvízbe adagoljuk nekik, illetve heti egy alkalommal lepermetezzük az ólakat. Elsősorban a téli időszakra jellemző tetveket is megszüntette. Az alomnak használt forgácsot kiterítés után azonnal lepermetezzük.”

Molnár Dániel

 

„4 éves rottweileremnek egy hét alatt levitte a szeméről a kötőhártya gyulladást, kívülről hígítva is ezzel kentem, belsőleg is adtam. Azt tapasztaltam, hogy sokkal jobb étvágyuk van a kutyáimnak az EM-BIO Pet hatására, ha az ételükre permetezem. Még egy pozitív tulajdonságát szeretném megemlíteni, a kutyusok ivóvizét rendszeresen, naponta akár többször is cserélem, azonban a nyári nagy melegben korábban gyakran előfordult, hogy zavaros lett az ivóvizük. Amióta ebbe is megkapják az EM-BIO Pet-et azóta ez a probléma megszűnt.”

Várkonyi Detti

 

MÉHÉSZET

„Méhész vagyok, a készítményt első sorban a méhek betegségeinek megelőzésére használom, használatával megakadályozható a méheket megtámadó atkák felszaporodása. A kezelések óta a méhek erősebbek, nagyobbak lettek.

A ház körüli kertben veteményeshez és az állatokhoz is sikerrel használom az EM-BIO-t. A tyúkok itatóvizébe téve nagyobb tojásokat tojnak és sokkal egészségesebbek lettek, szép lett a tollazatuk. Emellett súlygyarapodásuk is kedvező irányban változott. A kertben a levéltetvek ellen használtam nagy sikerrel. Kipermetezés után egy héttel a tetvek eltűntek. A növények sokkal egészségesebbek lettek, jobban fejlődnek. A növényekhez állománykezelésre használtam.”

Preszter Zoltán,Bodajk

 

HALTENYÉSZTÉS

„Az EM-BIO-t több éve használjuk egy autonóm mini akvapóniás rendszerben búzafű termesztésre és a halak tenyésztésére, szerves anyag komposztálására.Látványos javulást tapasztaltunk, mind a növények, mind a halak fejlődése szempontjából. Ez nól reprezentálható a búzafű gyors intenzív csírázásában és növekedésében! Az EM-BIO-t heti szinten egy alkalommal adagoljuk a vízhez, mely folyamatosan cirkuláltatva van. A növények tápanyagát a halak által keletkezett szerves anyag szolgáltatja. A halak etetésére földigilisztát és haltápot használok.

Célom az emberek egészségesebb és vegyszermentesebb jövője.

Hiszem, hogy a jövő fontos részét fogják alkotni az autonóm rendszerek és ennek részét alkothatja az EM technológia is!”

Rácz Réka, Debrecen

 

TÓKEZELÉS

Az emBIO hatása a tavakban: 

tókezelés infografika

 

„Gödöllő, Királyrét, Dég - kastélytó, Göd: csökkenő lágyiszapmennyiség, fokozódó planktonképződés, gyengébb algásodás, látványosan javuló biológiai állapotok az EM-BIO-val.”

Iszapfaló Kft.


„1,5 m3 kerti tó (műanyag edény, 1m mély), vízinövények, halak nincsenek benne, mivel folyamatosan éri Nap, mindig bealgásodott, kritikus időszakokban 3-4 naponta 1liter 20% EM-BIO-t permetezve, algamentesen tartotta az egész szezonban.”

Bognár Zoltán

"Számomra sokat jelenteken a kis kerti tavaim (kettő 10m3-es tavam van). Szeretek bennük gyönyörködni. Kertem gyöngyszemei! Szép aranyhalaim és tavirózsáim vannak. Sokat törődöm kezelésükkel, viszont a tavalyi évben sokat szenvedtem. Keringtető rendszer hiányában a víz hamar zavarossá, algássá sőt a nyári nagy melegben olykor szagossá is vált. Idén májusban a lányom akadt az EM Technology Hungary Kft.-re. Felkereste őket és szakmai tanácsot kért. Egyik munkatársuk személyesen kijött hozzánk és szemrevételezte a kerti tavakat. Ezt követően szakmai leírást küldött részemre. Eddig úgy érzem, hogy jótékony hatású az EM-BIO. Kijuttatásnál az egyik 10m3-es tóba 1 liter EM-BIO-t és finom szemcséjű zeolit kőport összekeverve juttattam ki. Továbbá fél liter EM-BIO-t 3 liter vízzel elegyítve (ahogy a leírás is tartalmazza, a tó vízéből merítek) kipermetezem a tó felületére illetve a tóban és a tóparton lévő növények felületére. A kezelés után egy hétig kissé zavarossá vált a víz, de utána teljes mértékig letisztult. Mindent összegezve idén komoly algásodás még nem volt, sőt a célomat elértem, mivel a tavak teljesen letisztultak és le lehet látni az aljukra! Reményeim szerint ez az állapot a nyár további részében is fenntartható! Én elégedett vagyok a termékkel, ezért is mertem ajánlani barátomnak is, aki szintúgy elégedett és mai napig használja kerti tavára az EM-BIO-t!"

Plesa László tó ref

Plesa László, Szentendre

"Eddig úgy érzem, hogy jótékony hatású az EM-BIO. 2 éve ismerkedtem meg a termékkel. A kezelés előtt emlékeim szerint a legtöbb helyen iszapos volt a 2 hektáros tavam, és több helyen 40 centis iszapréteg is volt az aljzaton. Most úgy érzékelem, hogy a tó legalább fele egyáltalán nem iszapos, és ahol van, ott a legnagyobb vastagság is csupán maximum 20 cm. De én az algák miatt veszem elsősorban az EM-BIO-t.
Tavaly még sajnos eléggé algás volt, bár csak május végén kezdtem kezelni a vizet, ami elég későn volt. Idén komoly algásodás még nem volt, de várom a nyári eredményeket. Eddig töményen juttattam ki a tóba az EM-BIO-t. Idén lehetőség szerint, ahogy javasolták is az EM Technology Hungary Kft.-nél, megpróbálom kifújni egy részét a víz felületére egy motoros permetezővel.
Kíváncsian várom az eredményeket és bízok benne, hogy a tavalyi évhez hasonló vagy inkább annál is jobb eredményeket tudok elérni."

Bernáth Attila